Tengerparti élvezetek és vágyak

Idegen férfi kényeztett az idei tengerparti nyaraláson. Nagyon tetszett és izgató volt, hogy egy ismeretlen férfivel kiélhettem a vágyaimat...
Fülledt és forró nyár volt én pedig nagyon unatkoztam egyedül a nyaralás alatt. Gondoltam, hogy elmegyek sétálok egyet a parton és megmártózom a vízben ebben a csodálatos időben.
Éppen fürdőztem, amikor egy csapat izmos testű pasas sétált el. Az egyik volt olyan bátor, hogy oda jött hozzám és elkérte a számom. Azt mondta, tud egy jó helyet, ahol zavartalanul lehet élvezni a strandolást. Először kicsit furcsán néztem rá, de követtem az egyszer élünk elvet.
Nagyon tetszett a jóképű idegen
Élveztem az izgalmas helyzetet és persze a pasit is
Másnap találkoztam is vele, hiszen annyira helyes volt és azt gondoltam, hogy nincs veszíteni valóm. Elsétáltunk a titokzatos helyre, ahol egy lélek sem volt. Nem habozott sokáig, megcsókolt, simogatott én pedig hagytam neki. Igazából nagyon élveztem, hogy egy idegen férfi kényeztet. Nyelvével úgy kinyalt, hogy szinte percek alatt a csúcsra jutottam. Iszonyat nedves voltam, amikor belémhatolt hangos sikolyok hagyták el a szám. Még sosem szexeltem vízben egészen idáig és mondhati minden percét élveztem csakúgy, mint alkalmi partnerem. Rengeteg pózban csináltuk több órán át, a végén pedig beterítette testemet a férfiasságával.
Számmal játszottam szerzámával