Munka után az irodában
28 éves nő vagyok, egy könyvelő irodában dolgozom. Már régóta nincs állandó kapcsolatom. Alkalmi partnerem viszont akadt bőven. A múltkor például volt egy nagyon jó irodai kalandom.
Már csak én voltam az irodában, mikor telefonált egy ügyfél, hogy nagyon kellene neki egy papír, bejönne érte. Mentem volna haza, de tudván, hogy ez milyen fontos az ügyfélnek megvártam. Volt még egy kis munkám, azt pont befejeztem, mire odaért.
Egy nagyon szimpatikus fiatalember volt az ügyfél. Ahogy bejött az ajtón, szinte a lélegzetem is elállt. Napbarnított bőr, izmos test ellenállhatatlan kék szem. Nagyon jóképű volt. Odaadtam neki a papírt, amiért jött, aztán beszélgetni kezdtünk. Le sem tudtuk venni egymásról a szemünket. Mindketten ugyanarra vágytunk. Nem is sokáig gondolkoztunk. Szinte egymásnak estünk. Hevességünk példátlan volt. A szenvedélyes csókok után felültett az asztalra. Vadul csókolgatni kezdett és egyre lejjebb haladva a puncimhoz lyukadt ki. Finoman széjjelebb nyitotta a lábamat és nyalogatni kezdett. Fantasztikus volt, ahogy a forró nyelve hozzám ért. Ügyesen nyalogatni kezdte a csiklómat, ujjával a hüvelyemmel játszott. Finoman bele-bele dugta az ujját, mozgatta bent egy kicsit, aztán kihúzta.
Így játszadozott egy darabig, aztán levette magáról a nadrágot és belémhatolt. Lassan, óvatosan csúsztatta egyre beljebb kemény farkát a hüvelyembe. A lábamat összekulcsoltam a derekán ő pedig mozogni kezdett. Közben szenvedélyesen csókolóztunk. Tökéletes összhang jött létre közöttünk. Élveztük egymás minden mozdulatát. Hatalmas összhangban, teljesen egyszerre jutottunk el a csúcsra.
Izmaink görcsösen összehúzódtak, majd elernyedtek és óriási gyönyört éltünk át, mindketten. Ezután felöltöztünk, adott egy névjegykártyát, leírta a számomat és elment. Azóta sem láttam, telefonon sem beszéltem vele. De ez egyáltalán nem zavar, egy szimpla kis szex volt, ami mindkettőnknek megadta azt, amire pillanatnyilag vágytunk. Ennyi, én nem is szerettem volna tőle többet.