Újra élvezhetek a férjemmel!
Három éve elváltam, de a férjem nagyon hiányzott. Igazi nagy szerelem volt a miénk és a sok veszekedesé miatt elváltunk egymástól. Most viszont valami más lett!
A férjem és én nagyon sokat dolgoztunk és kevés időnk volt egymásra. Kicsit kihűlt a kapcsolatunk és a beszélgetésekből mindig veszekedés lett. Három éve kimondták a válást és azóta nem is nagyon próbálkoztam új kapcsolattal, mert még mindig a férjembe vagyok szerelmes. Egyik délután csengettek, ő volt az. Egy éve nem láttam és majd kiugrott a szemem, mikor az ajtóban megpillantottam őt. Belépett az ajtón és álltunk egymással szemben, nem tudtunk mit mondjunk. Vadul csókolózni kezdtünk, éreztük, hogy itt most minden meg fog történni. Húztam fel a kezét és bevezettem a szobámba, ahol régen együtt laktunk.
Egymást kényeztettük és olyan volt, mintha az első alkalom lett volna
Úgy éreztem magam, mintha ez lenne együtt az első szeretkezésünk. Ahogy megsimogatott, ahogy hozzámszól, mind nagyon fantasztikus volt. Már teljesen nedves voltam, mikor még csak a blúzomat gombolta ki. Csodálatos volt! Jó idő volt, sütött a nap, besütött a napsugár és itt állt előttem a férfi, akit már nagyon régóta szeretek! A szeme szinte ragyogott, láttam rajta, hogy ő is régóta várt erre a pillanatra. Elkezdtem levenni a nadrágját és már éreztem, hogy merevedik a farka és nagyon akarja! Kezdetnek megsimogattam a finom farkát és elkezdtem kényeztetni a nyelvemmel. Nagyon tetszett neki és sóhajtozott élvezetében.
Fantasztikus volt, mikor belémhatolt, mindenem beleremegett és nagyokat élveztem
Egész délután kényeztettük, nyalogattuk egymást. A farka nagyon finom volt és egy óráig kényeztettem őt az ágyon fekve, ahol kérte, hogy ez ne érjen véget sose! Azóta újra együtt vagyunk, újra össze fogunk házasodni és még fantasztikusabb a szex, mint régen. Sokszor és sokáig szexelünk, bárhol, ahol megkívánjuk egymást. Nagyon boldog vagyok!
-v.k-
-v.k-