Szex az irodában
Egyszerűen tökéletes. Minden reggel, mikor megérkezik, széles mosollyal üdvözli a már bent lévő kollégákat, különös tekintettel a hölgyekre. Mióta nálunk van azóta figyelem minden mozdulatát, ugrok, ha szüksége van valamire, hátha felfigyel rám. Egyik este tovább maradtam bent, mert elég sok dolgom volt még. Sorra mentek el a kollégák. Már úgy 8 óra körül járhatott, mikor feleszméltem, hogy már csak ketten vagyunk a fiatal ügyvéddel. Na, most itt az alkalom, gondoltam. Megigazítottam a szoknyám, kigomboltam a blúzom felső gombját és bementem. –Segíthetek valamiben? Nincs esetleg szüksége még valamire? – kérdeztem. Mire ő közelebb lépett hozzám, némán szemembe nézett és megcsókolt. Olyan édes volt a csókja, mint a méz. A szívem hevesen dobogni kezdett, mint tini korom első csókjánál. Hosszasan csókolóztunk, keményen álló dákója hozzásimult a hasamhoz. Levettem a zakóját és kigomboltam az ingjét. Ekkor hirtelen lesepert mindent az asztalról, végigfektetett rajta és vadul felhúzta rajtam a szoknyát. Fekete csipke tangámat egy pillanat alatt letépte rólam. Kigombolta a nadrágját, kivette belőle kemény rúdját és már éreztem is hogy belémhatol. Felsikítottam, olyan váratlanul ért. Ritmusosan mozogni kezdett. Egyre hevesebben. Őrölt jó volt. Beletúrtam sűrű, szőkésbarna hajába és magamhoz húztam. Melleimre szorítottam az arcát. Nem tétlenkedett, szívni kezdte a mellem. Mint a vulkán, mikor kitör, úgy öntötte el testemet a kéj. Hangos kiáltások közepette élveztem el. Hüvelyem görcsös összehúzódásának eredménye képen a fiatal ügyvéd is azonnal követett a fellegek közé. Szolid, visszafogott nyögés és nagy rángások közepette élvezett. Azóta is gyakran maradunk benn az irodában egy kis túlórára.