Szeretem a duva szexet
Letépte a blúzomat, a szoknyámat, majd szétszakította rajtam a harisnyát. Olyan volt, mint egy felbőszült bika.
Sok nő játssza a törékeny kis cicamicát, miközben a vágyai közt ott szerepel egy jó kis elfenekelés vagy hogy valaki úgy megkefélje, hogy utána ne tudjon felállni. Én mindig is szerettem ha egy pasi durva velem az ágyban. Na jó persze nem kell, hogy agyba főbe verje, de legyen velem kemény. Nem bánom ha az ágyra dob, ha elveri a fenekemet, de azt se ha néha durván hatol belém. Jelenlegi partnerem is pont ilyen. Nálam az első szex mindent elárul. Ha ott nem teljesít a pasi úgy ahogy kell akkor kiadom az útját. A mi első szexünk kemény volt és durva, pont ahogy szeretem. Egy vacsi után értünk haza és már a liftben egymásnak estünk.
Szeretem ha keményen és vadul dugnak
Vadul csókoltuk egymást és alig vártuk, hogy a lakásba érhessünk. Ott a partnerem elkezdte letépni rólam a ruhát. Már ebből tudtam, ez az este a kedvemre való lesz. Letépte a blúzomat, a szoknyámat, majd szétszakította rajtam a harisnyát. Olyan volt mint egy felbőszült bika. Ölbe kapott, bevitt a hálóba és az ágyra dobott. Csöppet sem finomkodott vele. Vadul csókolt, miközben a bugyimat is szétszaggatta rajtam. Ettől már olyan nedves voltam, hogy szinte tocsogtam. Ezt ő is tudta, így ügyet sem vetett az előjátékra. Egyetlen, határozott mozdulattal döfte belém a kő kemény farkát és hevesen mozogni kezdett. Fájdalmas és kellemes érzés volt ez a vadság.
Élvezem ha megaláznak az ágyban
Miközben keményen kefélt a mellemet markolászta és néha hatalmasat csapott a fenekemre. Kívántam, vágytam rá, hogy megüssön, hogy megalázzon. Ezt ő tudta jól, ezért meg is tett mindent, hogy nagyon élvezzem. Megfordított az ágyon és hátulról hatolt belém, így a kemény pénisze még mélyebben jutott bennem. Néha úgy éreztem szétszakadok, de ez jó volt, nagyon jó. A testemet elöntötte a már ismert forróság és visítozva élveztem el. Ekkor maga elé térdeltetett, megfogta a hajamat, hátra húzta a fejem és a torkomra nyomta a kemény faszt. Csak szoptam és szoptam amíg egyszer a számba nem élvezett. A forró sperma teletöltötte a számat és végig folyt a mellemen. Fantasztikus élmény volt...
-Babe-