Éjfél után
Augusztus 12.-én volt a házassági évfordulónk. Gondoltam meglepem valami kis különlegességgel. Megfőztem a kedvenc ételét és vettem magamnak egy nagyon szexi fehérneműt. Megterítettem, gyertyát gyújtottam és vártam, hogy hazaérjen. Azt hiszem tényleg jól néztem ki. Fekete csipkés tangát viseltem, a hozzá illő melltartóval. Az összhangot a fekete harisnya és a harisnyatartó teremtette meg. Göndör, ébenfekete hajamat leengedtem, hogy ezzel is erotikusabbá tegyem a külsőmet. Mindig nyolc órakor érkezik haza, ezért már fél nyolckor felöltöztem és megterítettem, nehogy hamarabb érjen haza. Vártam, vártam és vártam. Már tizenegy óra volt, de még mindig sehol. Nagyon fáradt voltam, bementem a szobába és elaludtam. Arra keltem fel, hogy Peti fekszik mellettem és simogat. Mikor felébredtem szenvedélyesen megcsókolt. – Annyira izgató vagy! –mondta és csókolgatni kezdett. Mikor feleszméltem, láttam, hogy már teljesen meztelen, szerszáma pedig kő keményen áll. Újra csókolóztunk, miközben testem minden szegletét bejárták az ujjai. Ügyesen levette rólam a melltartót és a mellemet simogatta. Egész tenyerével dörzsölgette, majd a mutatóujját rátette a bimbómra és játszadozni kezdett vele. Az ujja hegyével körbe-körbe simogatta, aztán megcsókolta és beszívta a bimbómat. Annyira jól esett, hogy éreztem, egyre nedvesebb vagyok. A vágyamat fokozva levette rólam a tangát és a puncimat kezdte simogatni. A szeméremajkamon végighúzta a kezét, majd megkereste a csiklómat és birizgálni kezdte. Kicsit erősen rányomta az ujját és úgy izgatott. A másik kezét is lecsúsztatta a muffomhoz, és lassan becsúsztatta egyik ujját a hüvelyembe. Ritmikusan mozgatni kezdte, ezzel teljesen felizgatott. Már szinte remegtem a vágytól. Befeküdt a szétnyitott lábaim közé és nyalogatni kezdte, a nedvességtől már szinte tocsogó puncimat. Finom nyelvével gyengéden végignyalta a hasadékom, majd egyre mélyebbre dugta nyelvét a hüvelyembe. Már annyira fel voltam izgulva, hogy nem sok kellett és már éreztem is azt, az ismerős, különleges érzést. A testem remegni kezdett, az izmaim megfeszültek. Hangos nyögés közepette élveztem el.