Egy kis játék 1.
Nagyon szeretjük egymást és imádjuk egymást kényeztetni. Az egyik este már fürödtem, amikor Jani hazajött a munkából. Bejött hozzám a fürdőszobába. Becsukott szemmel feküdtem a kádban, észre sem vettem amikor bejött az ajtón. Már csak arra figyeltem fel, hogy mellém térdel és megcsókolt. Hosszasan csókolóztunk. Olyan érzékien, olyan szenvedélyesen csókolt, hogy az egész testem beleborzongott. Simogatni kezdett. A mellemre tette a kezét, majd csúsztatta egyre lejjebb és lejjebb. Mikor a puncimhoz ért végigsimította rajta a kezét és elmosolyodott. –Tiszta dzsungel! –mondta nevetve. – Hagy borotváljam le neked! Légyszi! -Rendben van, de csak óvatosan! –mondtam. Levette a borotvát és a borotvahabot a polcról. Kiengedtem a kádból egy kis vizet és lejjebb csúsztam. Szétnyitottam a lábam, hogy hozzáférhessen a kellő részhez. Láttam rajta, hogy már ez teljesen felizgatta. Borotvahabot tett a kezébe, majd finoman bekente vele az egészet. A kezébe vette a borotvát és először a kis dombocskámat kezdte borotválni. Gyengéden, de itt még egész bátran húzta végig a borotvát a hasam aljától egészen a hasadékomig. Lassan húzta a borotvát, nehogy véletlenül megsértse vele a bőrömet. Minden lehúzás után megcsókolt. A csókjaiból éreztem, mennyire izgatja ez az egész. Mikor ezzel a területtel készen volt még jobban szétnyitotta a lábam. Most már tényleg a puncimat borotválta. Nagyon-nagyon óvatosan mozgatta a borotvát. Szinte remegett a keze, amikor először végighúzta rajta. Finom, gyengéd mozdulattal borotvált. Számomra is nagyon izgató volt. Mikor teljesen készen volt, a mosdatás következett. Megnyitotta a zuhanyt és gyengéden mosdatni kezdte a puncimat. Először csak messziről folyatta rá a vizet és a kezével gyengéden lemosta róla a még ott maradt borotvahabot. Aztán egyre közelebb és közelebb tartotta a zuhanyt. Nagyon jó érzés volt, ahogy a víz egyre erősebben folyik végig rajta. Nagyon felizgatott. Éreztem, hogy egyre nedvesebb vagyok, és nem csak a víztől. Mikor más a puncim teljesen tisztának mutatkozott, mosdatni kezdett. Elzárta a zuhanyt. Tusfürdőt tett a kezébe, kicsit felhabosította és simogatni kezdett vele. Először a hátamat simogatta végig, aztán a mellkasomat, majd a mellemet és a hasamat. Aztán lemosta rólam a tusfürdőt. Lenyúlt a puncimhoz és simogatni kezdte. Finom mozdulatokkal dörzsölgette, majd lassan beledugta az ujját. Már annyira nedves voltam, hogy ez a vízben ülve is könnyen ment. Kicsit mozgatta az ujját, mikor remegni, hánykolódni kezdtem. A levegőt egyre hangosabban vettem. Mikor az izmaim megfeszültek, hangosan felnyögtem és elélveztem. Nagyon jó volt.