Az idegenvezető 2
Mintha nem is látott volna semmit bejött, mosolygott egyet: -Szia, Zita vagyok az idegenvezető. –mondta kedvesen. –Szia! –válaszoltam még mindig zavarban. Letette a cuccait az ágyra és vetkőzni kezdett. Egyáltalán nem zavartatta magát előttem. Levette a blúzát, kigombolta a farmerját és levette az is. Hófehér csipkés alsóneműt viselt. Nagyon izgató látvány volt. Furcsa, azelőtt még sosem éreztem semmilyen vonzalmat a lányok iránt, de most nagyon kívántam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megcsókoltam volna. Ekkor levette a bugyiját és a melltartóját is. Gyönyörű kerek mellei voltak és félig leborotvált puncija. Éreztem, hogy megint egyre nedvesebb lesz a puncim. Zita, mintha csak látta volna a gondolataimat, odajött hozzám, leemelte rólam a takarót és befeküdt mellém. A szívem egyre gyorsabban vert. Nem tudtam, mit tegyek. Úgy megérintettem, megsimogattam volna, de nem mertem, féltem attól, hogy mit fog szólni. Ekkor lassan simogatni kezdett. A kezébe vette a mellemet és lassan masszírozgatta, a másik kezét pedig egyre lejjebb tette. A köldökömet körbesimította egy párszor, finoman beledugva az ujját, aztán lejjebb vándorolt. Rátette a kezét a puncimra, megérezte, hogy mennyire nedves és rámmosolygott. Közelebb bújt hozzám és megcsókolt. Olyan édes volt a csókja, mint a méz. Izgatóan és nagyon érzékien csókolt. Ahogy a nyelve az enyémhez ért, szinte a fellegekben érzetem magam. A paplan alá csúszott, szétnyitotta a lábamat és közé csúszott. Alig feküdt le az ágyra, már éreztem is forró nyelvét a szeméremajkamon. Gyengéden körbenyalta a puncimat, majd a csiklómra tette a nyelvét. Lassan kezdte mozgatni, mintha valami nagyon finom édességet nyalogatna. Nagyon jó érzés volt. Fokozta nyelve tempóját és közben az ujját a hüvelyem kapujához tette. Körbe a szélén húzta végig az ujját, aztán egy gyors mozdulattal már be is tette a helyére. Mozgatni kezdte, én pedig már remegtem, annyira élveztem amit velem csinált. Az a tökéletes összhang, ahogyan a nyelvét a csiklómon, az ujját pedig a hüvelyemben mozgatta, olyan jól esett, hogy már repített is egyenesen a csúcs felé. Rángatózni kezdtem, aztán hirtelen összerezzentem, hangosan nyögtem egyet és már túl is voltam egy fergeteges orgazmuson. Sosem fogom elfelejteni ezt az esteét, hiszen azóta tudom, hogy tényleg leszbikus vagyok.