Anyám 2.
Hallottam, amikor anyám elélvezett, de már csak a saját élvezetemre koncentráltam. Már majdnem a csúcson voltam, mikor anyám megfogta a kezemet. Az ijedtségtől és a meglepettségtől farkam egyből megadta magát, és elszállt az élvezet. Ott álltam anyám előtt piros fejjel és lekonyult fasszal. Szégyelltem magam, de anyám kedvesen mosolygott és behúzott a szobába. Leültetett az ágyra és elém térdelt. Az ujja hegyével simogatni kezdte a farkamat, ami ennek hatására újból éledezni kezdett. Ügyes ujjai finoman cikáztak fel-le a már kő kemény farkamon. Aztán marokra fogta és szépen lassan húzogatni kezdte a bőrt rajta. A másik kezével a golyóimhoz nyúlt és masszírozni kezdte őket. Meg kell hagyni, nagyon ügyesen csinálta. Teljesen be voltam indulva. Ahogy játszadozott a szerszámommal, úgy gondoltam, ezt én sem nézhetem tétlenül, így a melleit kezdtem simogatni. Láttam a szemén, hogy nagyon élvezi és kezd újból felizgulni. Én is egyre jobban élveztem, amit csinált. Lassan lehajolt és a farkamat a szájába gyömöszölte. Ahogy a forró szája a farkamhoz ért felnyögtem. Én is kényeztetni akartam őt, nyalni akartam gyönyörű pinusát. Azt javasoltam, franciázzunk. Legnagyobb meglepetésemre egyből belement. Feljebb csúsztam az ágyon, ő felém térdelt, úgy hogy a puncija pont a szám előtt legyen. Lassan újból szopni kezdett. A szájába nyomta a farkam, közben a golyóimat is masszírozta. Én sem tétlenkedtem, közelebb húztam magamhoz, úgy, hogy a puncija hozzá érjen a számhoz. Finoman bele nyaltam. Nagyon jó íze volt, és az az isteni illat. Egyik ujjammal széjjelebb nyitottam a szeméremajkát, hogy jobban hozzá férjek. Először a csiklóját nyaltam. Lassan, majd egyre fokozva a tempót. Nagyon élvezte és ő is hasonló intenzitással szopott, folyamatosan masszírozva a golyóimat. A nyelvemmel bele-bele nyaltam a hüvelyébe de főként a csiklóját nyaltam. Éreztem, hogy mind a ketten a csúcs közelébe járunk. Remegni kezdtem, majd megfeszültek az izmaim és anyám száját telespricceltem a spermámmal. Ekkor ő is elélvezett, punciját a számhoz szorítva. Nagyon jó volt ez a kis franciázás, azóta is gyakran megismételjük anyámmal.