Anyám 1.
Csodálatos kerek mellek, feszes, kemény popsi. Számomra ő az ideális nő. Gyakran maszturbálok úgy, hogy közben rá gondok. És nagyon sokszor maszturbáltam már közvetlenül az után, hogy láttam őt fürdőruhában. Azt viszont sohasem gondoltam volna, hogy anyám ilyen csodálatos dolgot tud velem művelni. Az egyik nap, mikor a munkából hazaértem, anyám a kertben feküdt. Napozott. Nem volt rajta más, csak egy fürdőruha alsó. Annyira gyönyörű volt. Az ajtó mellé léptem és onnan figyeltem. Mikor észrevette, hogy ott vagyok, zavartan felült, maga elé kapta a törölközőt. –Mindjárt kész a vacsi, megyek, felöltözöm. –mondta és berohant a szobába. Utána mentem és néztem, ahogyan átöltözik. Megállt a tükör előtt és megcirógatta a melleit. Finom kezei előröl masszírozták, majd egymásnak nyomta őket. A bimbóit körkörösen cirógatta. Lassan levezette kezeit lapos hasára, szétkenve rajta az ottmaradt napolajat. Jobb kezével a hasát simogatta tovább, a balt lassan lejjebb csúsztatta, le a bikini alsóba be a puncijához. Kis ideig simogatta, csak úgy, hogy az alsó még rajta volt, majd lassan levette azt is. Felült az ágyra. Ahogy
levette az alsót feljebb csúszott az ágyon, még jobb "belátást" biztosítva nekem. Felemelte a térdeit, hogy keze teljesen hozzáférjen a puncijához. Nagyon élvezetesen simogatta a pina körüli területet, néha megsimogatta a bozontot, és mindig összerezzent, amikor hozzáért. Széthúzta a kisajkait, fel és le dörzsölte őket a mutató és gyűrűsujjával. Kicsit megállt amíg odanyúlt az éjjeli asztalra és elvette a napolajat. Levette a kupakját és magára kente nyakától a hasáig, majd elkezdte masszírozni. Az egész teste csillogott az olajtól. A kezein és térdein megfordulva hátranyúlt és két ujját pinájába csúsztatta egyet pedig a segglyuka felé irányított. Miután kicsit masszírozta magát, a mutatóujját egészen becsúsztatta a fenekébe, miközben másik két ujjával továbbra is a pináját izgatta. Ez számomra is annyira izgató volt, hogy a nadrágomat kigombolva a kezembe vettem az álló farkamat. Egyre hevesebb nyögések hagyták el ajkait ahogy növelte az iramot és ezzel párhuzamosan az intenzitást. Vadul masszírozta egész pináját ahogy egész alsóteste mozgott az ütemre. Mellei vadul dobálóztak. Légzése felgyorsult, kiabálni kezdett, a kéj hullámai elborították.