A tengerparton
Fantasztikus érzés volt, hogy együtt vagyunk és hogy minden együttlétünk, ilyen tökéletes összhangban zajlik. Sokáig feküdtünk a homokban, amikor Pisti újból csókolgatni kezdett. Annyira jól esett, hogy nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy újból szeretkezni akarok vele. Határozottan átvettem az irányítást. A hátára fordítottam és felé térdeltem. A két kezét a feje felett a földhöz szorítottam és vadul csókolni kezdtem. Éreztem, hogy nagyon élvezi. Elengedtem a kezét, csókolgattam a nyakát és haladtam egyre lejjebb. Hogy forró nyelvem a hasán táncolt, hangosan felnyögött. Két ujjam közé vettem hatalmas falloszát és a nyelvem hegyével játszani kezdtem vele. Először a makkját nyalogattam, majd teljes hosszában nyalogattam. Mikor mér éreztem, hogy teljesen beindult a számba vettem és hihetetlen erővel szopni kezdtem. Hangos nyögésekkel és nagy sóhajokkal tudatta velem, hogy nagyon jó, amit csinálok. Kicsit, kijjebb vettem a számból, már csak a hegyét szoptam és a kezemmel simogatni kezdtem. Egyre szorosabbra vetem a fogást és úgy húzogattam rajta a kezem. Teljesen beindulva eltolta a fejem, a hátamra fordított, szétfeszíttette a lábamat és nagy lendülettel belémhatolt. Felsikoltottam, de nem a fájdalomtól, hanem a hatalmas kéjtől. Annyira fel voltam már izgulva, hogy egyáltalán nem fájt a hírtelen „támadás”. Hihetetlenül gyorsan kezdett mozogni, mint aki nem akarja lekésni a saját orgazmusát. Pár perc heves mozgás után szinte egyszerre ordítottunk fel és jutottunk el e gyönyörig. Miután elélveztünk, még sokáig feküdtünk egymás karjaiban és élveztük a pillanat szépségét. Ez volt életem egyik legszebb éjszakája.