A nővérem és én
Mindig imádtam nézni őket, már kicsi koromban is arra voltam kíváncsi mi domborodik a melltartójuk alatt. A minap történt, hogy a strandon voltunk az idősebbik nővéremmel. Ö most 26 éves én 17 vagyok. Ahogy megláttam egyből keményedni kezdett a szerszámon, szerencsére bementünk a vízbe, úgyhogy ez nem látszott. A medencében is csak őt bámultam, néztem a formás melleit. Egyszer csak gondoltam egyet és puszta véletlenségnek álcázva a víz alatt, megtapintottam azt a nagyon mini alsó részét a bikiniének. Ezt õ szándékosnak vehette, mert sértődött hangon azt mondta, haza megyünk, és gondolkozzak el mit csináltam. Én elindultam utána, de a szemem végig a
fenekére tapadt. Egy kicsit megijedtem, mi lesz, ha ezt elmondja apunak. Hozzá mentünk ami eléggé meglepett. Én a földszinten maradtam, ő felment átöltözni. Hallottam a szoba ajtaján át, hogy öltözködik már. A szívem a torkomba ugrott. Itt a lehetőség láthatom őt ruha nélkül. Hirtelen benyitottam, de addigra már ruhában állt ott előttem. Ahogy beléptem egyre szűkebb lett rám a nadrágom. Kiszeneltem magamnak a melleit. Odaléptem és benyúltam a pólója alá. Elkezdtem simogatni. Éreztem, hogy ez meglesz, talán ha felizgatom, megkapom amit akarok. Fehér tanga volt rajta. Széjjelebb nyitotta a lábait, hogy odaférjek. Először csak kívülről simítottam meg, aztán benyúltam a bugyijába. Csodálatos érzés volt, hogy a nővérem, borotvált punciján a kezem. Rögtön elkezdtem mozgatni a kezemet. Õ kéjesen felnyögött, gondolom már ez előtt is eléggé fel volt izgulva. A nyögdécselés közben szabadulni próbált. Ezt már nem hagytam, hátradöntöttem az ágyon és a szabad kezemmel összefogtam mindkét kezét. Nagyon ficánkolt, de ezzel a kapálózással csak jobban felizgatott.
Kis idő múlva az egyik ujjamat is benyomtam neki ezt már nagyon élvezte. Mozgattam a kezemet, közben nyalogattam. Egészen addig, amíg kéjes nyögések közepette el nem élvezett. Ezután leszállt az ágyról és lehúzta a nadrágomat. A történet után éreztem, hogy nem sok kell, hogy én is elélvezzek. Megfogta három ujjal, betette a mellei közé és összenyomta őket. Semmit sem kellett csinálnom, mert mozgott közben. Mennyei érzés volt. Nem kellett sokáig várni, talán 2 perc telt el és én is eléveztem. Fantasztikus volt belegondolni, hogy mindezt a saját nővéremmel tettem meg.