A barátnőmmel 2.
Csókolózás közben keze egyre lejjebb tévedt, a hasamat, majd a csiklómat simogatta. Nagyon ügyesen csinálta. A nyakamat kezdte nyalogatni, és haladt lefelé, ahogy én tettem az előbb neki. Már lent járt a hasamnál, amikor megszólalt: - Van egy meglepetésem. Felállt és a táskájához sietett. Kivett belőle valamit, a háta mögé dugta és visszajött hozzám. – Nézd mit hoztam neked! – mosolygott. A kezében egy vibrátor volt. Még sohasem próbáltam, de nem bántam. Lehúzott az ágy széléig, szétnyitotta a lábamat és nyalogatni kezdett. Először a csiklómat izgatta a nyelvével. Lassan óvatosan kezdett nyalogatni, aztán felgyorsult a nyelve. Őrült jól esett. Aztán kicsit széthúzta a szeméremajkaimat és úgy nyalogatott tovább. Éreztem, hogy már az ujjával is izgat, és óvatosan bedugja ujját a hüvelyembe. Nagyon élveztem, ahogy lassan mozgatni kezdte. Hozzátette a középső ujját, aztán a gyűrűsujját is. Mozgatta egy darabig, szinte őrjöngtem a kéjtől. Halottam, hogy bekapcsolta a vibrátort. Lassan hozzáérintette a csiklómhoz. A testem megremegett, hatalmasat nyögtem. Szépen, óvatosan a hüvelyem kapujához tette. Nagyon izgató volt, ahogy rezgett. Aztán lassan kezdte befelé tolni. Könnyen ment, hiszen már teljesen fel voltam izgulva. Egy új, különleges érzés vett hatalmában, ahogy éreztem, hogy rezeg bennem, de nagyon jó volt. Lassan mozgatni kezdte ki-be és nyelvével újból a csiklómhoz ért. Talán még egy perc sem telt el, amikor ettől a különleges élménytől remegni kezdtem, megfeszültek az izmaim és olyan hatalmasat élveztem, amint eddig még sosem. Fantasztikus volt. Azóta a kis vibrátor állandó tartozéka a játékunknak Évivel.