22 évesen jöttem rá, hogy meleg vagyok!
Mindig is a csinos lányok tetszettek, előtérbe helyeztem egy pozitív kisugárzást és formás feneket, combot, azonban rá kellett jönnöm, hogy bár ezek hiába tetszenek, nem izgulok fel egy nőre sem. Eleinte azt gondoltam, valami baj van velem, de rá kellett jönnöm, hogy valójában a saját nememhez vonzódom! Minden egy egyetemi évzáró bulin kezdődött, ahová úgy mentem el, hogy keresek magamnak egy párt, akire végre majd feláll a farkam. Csinosabbnál csinosabb lányok voltak, de egyik lány sem mozgatott meg igazán. Viszont volt egy srác, akinek a mosolyan olyan gyönyörű volt, hogy mikor bemutatkoztunk egymásnak, leizzadt a kezem és éreztem, hogy a farkam jelzett, hogy ő kell, ő kell!
A nyelve olyan puha volt, hogy pár perc múlva tele is élveztem a száját
Először félve ismertem fel a helyzetet, mert egy bulin szembesültem azzal, hogy valójában a férfiakkal fogok szexuális kapcsolatban élni. Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy ő régóta tudja, hogy meleg, de most van túl egy szakításon, így nem szeretne kapcsolatot senkivel. Ekkor még nem mondtam meg neki, hogy tetszik nekem, csak beszélgettünk tovább. Megkérdezte, hogy felmegyünk-e az egyik szobába, hiszen olyan nagy nyüzsgés van bent. Igen mondtam és ilyenkor még nem tudtam, valójában mi is fog történni odafent...
Nem is hittem el, hogy az összes spermámat lenyelte és ilyen élményt nyújtott...
Amikor bezárta az ajtót, nagyon izgultam, hiszen valójában egy olyan fiúval voltam összezárva, aki nagyon megtetszett. Leült mellém és elmondta, hogy mennyire látta rajtam, hogy kívánom őt és szeretne bevezetni egy olyan világba, amit eddig még nem tapasztaltam meg. Lefektetett az ágyra és már húzta is le rólam a nadrágomat. Pár perc múlva pedig már fantasztikus gyönyörben volt részem, mert úgy szopta a farkamat, mint még soha senki... csodálatos volt. Pár perc múlva el is élveztem, és a spermám minden cseppjét le is nyelte! Csodálatos éjszaka volt, sosem felejtem el!
-v.k.-
-v.k.-