Kényeztetés
Szeretem az aktuális partnereimet orálisan kényeztetni. Lehet azért mert én is szeretem ha engem kényeztetnek.
A mostani páromat is én avattam be az orális világba. Ő nem szerette ezt a fajta örömet, mert még nem volt Neki olyan párja, aki igencsak nagy örömöttudott volna Neki szerezni. Nekem szerencsére ez sikerült.
Az első alkalomnál nem igazán akarta hagyni magát, de mikor rájött, hogy igen csak jól csinálom nem maradt el a hatás. Egy becásárló központban voltunk éppen amikor rámjött, hogy ki kellene próbálni ott, ahol rengeteg ember megfordul. Azon gondolkodtam, hogy hol is lehetne. Eszembe jutott a parkoló azon része ami teljesen kiesik mindenki látóköréből. Lesétáltunk arra a helyre és neki láttam. Eleinte tiltakozott, de én felülkerekedtem, és már nem volt vissza út.
Mind a ketten kielégítettük egymás vágyát.