Édes pillanatok a szabadban
Ilyenkor nem számít az sem, ha pár szúnyogcsípéssel térünk haza, hiszen ez is csak a különleges kalandra fog emlékeztetni. Egyesek szerint, ezek a helyszínek csak a filmekben válnak be, a valóságban nem működnek. Mások szerint viszont a természetben való szeretkezés a legcsodálatosabb. Természetesen vannak olyan helyek, ahol nem annyira felhőtlen az élvezet, mint ahogy azt a filmekben láthatjuk. Ilyen például a tengerpart. Ez a filmvásznon nagyon jól mutat, iszonyú romantikus, azonban néha elég kellemetlen tud lenni. A sós víz, a homok ugyanis a bőrre kerülve, egy esetleges izzadáskor viszketést vált ki.
Aki viszont mégis ki szeretné próbálni, milyen is a szabadban szeretkezni, annak ajánlhatom az éjszakai csónakázást. A csónak mellett a vízbe ereszkedve elkerülhetjük a szúnyogcsípéseket, és érzékien szeretkezhetünk. Akik viszont kevésbé nedves helyre vágynak, azok számára ideális helyszín lehet a kazlak vidéke. Ide célszerű magunkkal vinni egy takarót, nehogy összeszurkáljanak a szalmaszálak.
Akik tehát egy kis újdonságra, kalandra vágynak, bátran élvezzék ki a természet adta lehetőséget.